Bejegyzések

Freedom Fetish 2025 ősz - úristen very big kiadás

Kép
Nagyon vártam már ezt a Freedom fetish-t több okból is. Mostanra több száz főre bővült a magyarországi egyik legnagyobb fetish buli, nekünk Damonnel pedig idén végre sikerült olyan embereket találnunk, akikkel úgy éreztük, hogy biztonságban és jó hangulatban meg tudjuk csinálni a több évvel ezelőtt kitalált előadásunkat. Nem az első alkalom volt, hogy színpadra álltam ezen az eseményen, többször is voltam már fellépő és általában mindig nagyon élveztem, viszont nem egyszerű feladat. Bármennyire megrendezett is egy jelenet, akkor is nagyfokú bizalomra van szükség a fájdalmas és kiszolgáltatott jelenetek miatt, ami sajnos nem mindenkivel valósult meg. Kifejezetten kellemetlen, amikor lelkesen készülsz, majd az egyik szereplő egyik napról a másikra teljesen kifordul magából és missziójának érzi, hogy a csapatban mindenképpen feszültséget gerenáljon a saját komplexusaiból adódóan. Szerencsére ma már sokkal tudatosabban gyakorlom a határ húzást és igyekszem figyelni arra a bizonyos gut feel...

Szezonnyitó 2025 - éneklős fenekelés és meglepi öltánc

Kép
Bár nekünk a játék szezon már egy ideje megy, de a buli szezon most lett megnyitva a nyári kihagyások után. Ohival, Medvével és Damonnel egy jó kis délelőtti kergetőzés után már bőven nyitás előtt lent voltunk, hogy elpróbáljuk a Freedom fetishre tervezett előadásunkat. Mire sikeresen összeállt a műsor, addigra lassan meg is érkeztek az első vendégek, barátok, és egy kis körben elkezdtünk beszélgetni. Még délelőtt Ohival megbeszéltünk egy meglepetést a fiúknak, abban az esetben, ha lesz hely játszani. És mivel még a buli elején voltunk, a dungeon egyelőre üresen tátongott, mi pedig kaptunk az alkalmon, hogy most meglepjük a két domot. Kértük, hogy csukják be a szemüket és izgatottan vezettük be őket a szobába. Egy kisebb csapat vendég egyből jött is utánunk. Egymás mellé állítottuk a két domot, majd eléjük térdeltünk, a tenyerünkön pedig egy-egy pálcát kínáltunk fel nekik. Amint elhelyezkedtünk előttük szóltunk, hogy nyissák ki a szemüket. Játékosan elvigyorodtak, úgy láttuk, célt ért ...

Közös kaland: Két lány és két dom egy forró nyári estén

Kép
Forrás: google Ezt a játékot már régóta terveztük, és Ohival kismillió ötlettel álltunk elő egymásnak. Olyan sok lett, hogy meg kellett egyeznünk, miket szeretnénk első körben a legjobban, különben egy hét folyamatos játék sem lett volna elég. Mi lányok nagyon izgultunk. Szexi kis csipkés fehérneműben kellett várnunk a két domra a hálónkban, akik hamarosan meg is érkeztek. Damon a fotelban foglalt helyet, Medve pedig vele szemben, az ágyon. Az első feladatunk Ohival: ismerkedés. Mivel egyikünk sem egy kezdeményezős fajta, de nagyon szerettük volna egymás testét felfedezni, így a domjaink adták ki a feladatokat parancs formájában.  Első körben  mindkettőnknek mondania kellett valamit a másikon, ami nagyon tetszik neki. Nem volt egyszerű, mert Ohi gyönyörű és rengeteg minden van a testén, ami tetszik. A szeme, a mosolya, a lapos hasa, a formás mellei. A bókok után áttértünk az érintésekre. Damon és Medve felváltva utasítottak minket, hogy mit érintsünk meg a másikon felváltva. S...

Etikus non-monogámia - munch, személyes meglátások

Kép
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/4/48/Map-of-Nonmonogamy-3.2-Updated.png  Nagyon hamar teltház lett erre a munchra, a jegyek teljesen elfogytak, mi pedig a nyitás után kicsivel már alig találtunk helyet. Rengeteg embert érdekelt ez a téma. A korosztály inkább idősebb volt, ami nem is csoda, mert ahogy az előadóktól is elhangzott, egy jól kiforrott etikus non-monogám (ENM) kapcsolathoz idő kell. Idő kell, hogy felismerd, te erre vágysz és idő kell, hogy felépítsünk egy jól működő rendszert. Három előadó volt, egy szomatikus szexológus, egy poliamor lány (poliamoria magyarázatát lásd  Rövidítések, magyarázatok ) és az SWLT swingeresektől egy hölgy. Az én személyes ízlésemnek csupán a szexológus volt túl spiri (de aki ismer az tudja, hogy én nagyon az ellenkezője vagyok), viszont mindhármuktól elhangzottak nagyon fontos gondolatok.  A monogám ember első gondolata az ENM-ben élő emberekről az, hogy iszonyat furák. Terjednek az insta reelek, amikben nem megs...

Az ajándék paskoló felavatása

Kép
  A pultnál ácsorogtunk italra várva a MOF-ban, amikor az egyik kedves vendég odalépett hozzánk egy paskolóval. Luxurián kapta, de nem használja, szívesen odaajándékozná nekünk, mi biztosan hasznát vesszük. Ettől az úriembertől már kaptam korábban egy nagyon különleges ajándékot, az egyik  játékunk  után, amit azóta is nagy becsben tartok. A paskoló kis, fekete, minőségi darab volt a Bőrös lány által. A végein 3 szál állt külön-külön, Damon egyből is ki próbálta rajtam a pultnál. Igen, jó lesz - mondta, miután feljajdultam. Megmutattam Ohinak is és reméltem, Damon később komolyabban is kipróbálja rajtam. Az az ötlete támadt, mit szólnánk, ha ezúttal nem ő használná, hanem mi lányok, egymáson, felváltva. Izgatottan beleegyeztünk, majd később döbbentünk rá, hogy ilyen eszközzel még nem volt dolgunk. Vajon hogy áll majd a kezünkben? Először Ohi kezdte velem. Feltérdeltem a fenekelő padra, ő pedig kikérdezett. Hogyan fogok szólni ha túl sok, ha túl kevés. Gyorsabban vagy lass...

Az üldözés

Kép
  Forrás: google Damon büszkén mutogatta a különleges nyílvesszőket, amiknek a végein az éles hegy helyett narancssárga, 10 cm átmérőjű puha, gumi kupakok voltak. Vesszők archery taghez, ahol az álló, élettelen cél helyett mozgó, hús-vér célok lesznek. Mi, szubmisszív lányok. Végre használatba tudtuk venni a birtokunkat úgy, ahogyan már évek óta szerettük volna. Két dom, Damon és Medve levadássza az ártatlan, ijedt kis szubjaikat, engem és Ohit, a frissen vett vesszőkkel. Kaptunk 10 perc előnyt, mi pedig sprintelve megindultunk. Én és Damon ismertük a terepet, de a többiek nem. Ohit a kis konyhakert mögötti facsoporthoz vezettem, azonban elsőre letértünk a kijelölt játszótérről, így kis előnyt hagyva megengedték, hogy visszatérjünk. Ott már a nagy mező felé vettem az irányt, miközben a domok az íjakkal jöttek utánunk. Futottunk, ahogy bírtunk, miközben ők szép lassan lépkedtek. Nem kapkodtak. Tudták, hogy a magas fűben előbb-utóbb kifáradunk.  És amint ez megtörtént, repültek ...

Faszkövető szökőkút

Kép
Rhysand és Feyre a miénkhez nagyon hasonló pozícióban   Volt mostanában pár játékunk kettesben Damonnel, amik még nekünk, ennyi év együtt töltött idő után is újdonságnak számítottak.  Megérkezett egy babakék, fodros kis maid szettem, ami a ruhapróbánál igencsak megmozgatta Damon fantizáját. Még ebben a szettben voltam szólt, hogy válasszak ki egy könyvet és menjek a hálóba. Nem volt kérdés, hogy a ACOMAF-t választom, már be is tettem a könyvjelzőt a 42-es fejezethez. Ahol Rhysand, az erős és hatalmas high fae eljátsza a kegyetlen nagyurat, miközben a főszereplő lány pedig a kurváját, mindenki előtt. A fotelre térdeltem, ahol először elfenekelt, majd elé, hogy belekezdjek a szopásba. Damon hanyattdőlve élvezte a szám, majd egyszer csak felállt és az ágy felé vette az irányt. A farka kicsúszott a számból és azonnal rám parancsolt, hogy ilyen ne forduljon elő. Amíg nem szól, nem vehetem ki. Lassan az ágy felé haladt, én pedig a farkával a számban hátráltam vele. Ott viszont ...