Kötelek és torta - újabb szülinap a Klubban

 Elképesztő, hogy már 3 éve járok a MOF-ba, és még elképesztőbb az, hogy 3 év valójában milyen kevés idő. Mintha mindig is az életem része lett volna ez a klub. Nem is tudom, mit csináltam hétvégente, mielőtt megnyílt volna a hely.

Ezt a bulit már vártam - sütivel és shibarival készültem erre a különleges alkalomra. Tomival (akivel mostanság kötözni szoktunk) előzetesen már egyeztettünk, hogy mit terveznénk a ma estére, de mint kiderült, addig sem volt egy csepp időm sem unatkozni.

Ahogy megérkeztünk, a másik kedvenc fotósom el is kapott minket Ohival pár képre. Nagyjából kezdésre értünk le és még nagyon kevesen voltak, így szerencsére most a melegben tudtunk pózolni a kamerának. Eszméletlen jó képek készültek (ismét) és elégedetten tértem vissza a pulthoz egy italra.

Egyre több ismerős és barát bukkant fel és egyszer csak azon kaptam magam, hogy folyamatosan újabb és újabb beszélgetésekbe kapcsolódom be. Tudom, hogy a legtöbb ember elképzelése egy fetish buliról az, hogy itt mindenki folyamatosan játszik és/vagy szexel, de számomra ez nem csak erről szól.

De nem mondhatnám, hogy egész éjjel csak a pultot támasztottam, ugyanis felajánlottak egy korbács workshopot számunkra Ohival, hogy a Bitches bulira készülő előadásunkat picit tökéletesíteni tudjuk. Nagy örömömre és meglepetésemre Molli is beszállt ebbe, mint modell, én pedig szorgosan figyeltem a korbácsolás művészetét oktató tanárunkat.

A korbács egy csodálatos eszköz. Sokféle van belőle - lehet kevesebb szálú, vékony és könnyű, de lehet vastag, súlyos. Mindkettőnek megvan a maga varázsa - előbbi nagyon tud csípni, utóbbi pedig ütni. Olyan, mint a fasz - nagyon nem különböznek, de mégsincs két egyforma és embere válogatja, kinek mi jön be. Én alapvetően nehezebben bírom azt a fájdalmat, ami csíp, de persze a fájdalomküszöböm is ezerféle dologtól függ.

Amilyen könnyűnek látszik kívülről egy korbácsolás, olyan nehéz valójában. Az eszköz szinte külön életet élt - a szálak mindenhova lengtek csak oda nem, ahova kellett volna. Megvan a fenéknek az a része, ahova érdemes (és szabad) ütni, ezt a pontot kell(ene) eltalálni a korbáccsal. Ami nekem kissé nehezen akart engedelmeskedni. Damon is beszállt a magyarázásba és lassan-lassan ráéreztem a technikára. Tanultam többfélét is, így reménykedem, hogy nem lesz unalmas majd az Ohival közös előadásunk.

A végén pedig én is kaptam - a fenekemre és hátamra is kértem, utóbbi eszméletlen jó élmény volt. Igazi rabszolga feeling, ahogy ütik a hátam, én viszont ezt máson kipróbálni nem mertem, mert nagyon fontos, hogy gerincre nem ütünk, amit én viszont kezdőként nem tudtam volna garantálni.

Boldogan keltem fel az ágyról - most már kicsit magabiztosabban tudok korbácsolni, plusz én is kaptam pár ütést. A korbács szálas végén lenni sokkal komfortosabb - állapítottam meg ismét magamban.

Körülöttünk közben nem csak mi ünnepeltük kellőképpen a klub szülinapját. Mellettünk egy sokkal komolyabb fenekelés ment, de a masszázs ágy is épp rendeltetésszerűen volt használva. Kint a tánctér is tömve lett, kedvenc DJ-m rám köszönt, a pultnál pedig hosszú sorok kígyóztak. Egyértelműen teltház lett.

Tomi is épp befutott és rövid akklimatizálódás után el is kezdtünk helyet csinálni a félfüggesztésünkhöz. Izgatottan néztem, ahogy sorban pakolta ki a köteleit a tánctér mellett. Tomi stílusa hasonlít Damonére, ezért gyorsan megtaláltuk a közös hangot. A stílusa daddy dom enyhe tanárbácsis beütéssel. Nem kegyetlenül szadi, de azért nem veti meg a kínzást. Szeret beszélgetni, ami nekem nagyon sokat számít egy D/s dinamikában. Ő az első Damonön kívül, akivel kettesben BDSM játékokat játszunk, viszont ez nálunk szigorúan szexmentes. És bár D/s dinamikában kötözünk, de továbbra is Damon szubja vagyok. Kölcsön ad - de egygazdás pet vagyok.

Bár le tudnám írni, hogy pontosan hogyan is történt a kötözés, de be kellett látnom, nyusziként egyszerűen egy részről fogalmam sincs a technikai oldaláról, más részről nem erre figyelek. A kötelek érintése és szorítása, ahogyan arrébb rak, elmozdít és hozzám ér a rigger - én ezekre figyelek. Teljesen bele tudok merülni, a külvilág kissé meg is szűnik számomra. Az mondjuk pont nem kerülte el a figyelmem, hogy a kötözésünk elején valaki a rúdnál olyan mozdulatokat nyomott le, hogy majdnem ellopta a show-t, de szerencsére azért a saját kis társaságomat jobban érdekeltük mi és a kötelek.

A kanapén és körülötte egy kisebb nézőtér állt fel, de amint Tomi felhúzott, már végleg meg is szűnt mindenki más. Amikor kész voltunk rám csekkolt (kézszorítással), majd a táskájából előkerült egy vonalzó.

Régebben volt már dolgom ezzel, de úgy tűnik, elfelejtettem, hogy mire is képes. Eleinte csak finoman paskolta vele a combom, de ez szinte csak simogatás volt. Incselkedve néztem fel Tomira, biztatva, hogy ne kíméljen.

Vigyázzatok, mit kívántok.

A következő ütésekben már erő is volt. Mindkét combomat kezelésbe vette, záporoztak az egyre durvább ütések. A mosolyom már kevésbé volt őszinte, a testem pedig megvonaglott. Szóval mégis képes odacsapni, értem. A bőrömön vöröses zúzódások jelentek meg, de ez ne ijesszen meg senkit, a fehér bőrön minden nyomot hagy. Elmerültem a fájdalomban és hamarosan éreztem, hogy elértem a tűréshatárom. Jeleztem Tominak, aki szép lassan kioldotta a köteleket a karikáról és rólam is. Még egy picit egymásnak dőlve feküdtünk, amíg összeszedtem magam.

Felcsigázva keltem fel és öltöztem vissza - ez egy nagyon jó session volt. A tatamit összerakva és a helyére téve, most pici szünetet tartottam a játékokban. Körbenézve szerencsére bőven akadt más látnivaló. Gyertyázás indult a táncparkett szélénél, beljebb épp szexeltek és az András-kereszt sem szomorkodott üresen.

Büszkén mutogattam a kis zúzódásaim, mert imádom a nyomokat és közben én is lelkesen néztem a többiek játékát. Damonnel már annyi mindent kipróbáltunk, hogy szeretek néha új ötleteket gyűjteni. Például rájöttem, hogy rá kell feküdnöm a nyújtásra (amihez kiváló tippeket is kaptam), hogy én is majdnem 180 fokos terpeszbe tudjam csapni a lábaim szex közben, mert az nem csak szép látvány, de jó érzés is.

Az estét mindenképp Damonnel szerettem volna lezárni. Mi ritkán játszunk bulikban - egyikünk sem nagy híve a tömegnek és szerencsére már otthon is sok helyünk van játszani. Most mégis úgy döntöttünk, eléggé ürül ki a hely ahhoz, hogy kettesben levezessük az estét.

Egyköteles játékot csináltunk - Damon egy darab kötelet használt dinamikus mozgatáshoz és pózokhoz. Itt nem a technikán van a hangsúly, hanem a mozdulatokon. Nagyon érzéki és intenzív élmény tud lenni. Állva indítottuk, de hamarosan dinamikusan és dominánsan lerakott a földre. Oldalra fektetett, az egyik lábam felhúzta és így kezdett fenekelni kézzel. Míg korábban Ohi keze kedves és pici volt, Damon tenyere annál nagyobb és fájdalmasabb. Ebben a pozícióban tartva kellett kibírnom az ütéseket, amik szép sorban jöttek. Nem kímélt, de kegyetlen sem volt - pont tökéletes kombó. A tűréshatárom elérve, még egy picit meg is nyújtott, majd szép lassan mi is levezettünk.

Nem volt hosszú játék, de figyelembe véve az egész estét, hogy mennyi más játékban is volt részem, épp elég volt. A subspace egy módosult tudatállapot, ami egyfajta frenzy-t tud előidézni, amit azonban a drop fázisa (visszatérés a valóságba és ennek feldolgozása) követ, ami fárasztja az idegrendszert. Nagyon jó dolog ez a high és 110%-on pörögni, de fontos, hogy hagyjunk időt nem csak a testünknek, de az idegrendszernek is a pihenésre. Az adrenalin becsapós - sokkal több fájdalmat bírunk általa, több energiánk is van, de ennek később ára van. A mai extra energiát és boldogságot a holnaptól lopjuk el. Sok kezdő sub csúszik bele abba a hibába, hogy hajszolja ezt az érzést és egyre több és több élményt akar bezsúfolni egy estébe. Domoknál pedig bizonyítási vágyból adódó nyughatatlanságot fedezek fel néha, ami szintén kiégéshez szokott vezetni. A FOMO pedig sajnos sem korosztályra sem nemre nincs tekintettel.

Én azért tudok lassan egy évtizede benne lenni ebben az életstílusban, mert Damon az elején nem hagyta, hogy a subfrenzy miatt túltöltődjek és kiégjek. Az idegrendszerem szépen, fokozatosan terheltük, így egy laposabb, de sokkal tartósabb élménygörbét kaptunk. Voltak persze kiugrások és low-k is, de soha nem olyan szinten, hogy ne tudjon többé visszatérni a normál állapotra.

Nagyon nem volt könnyű, de ennyi év (és néhány kellemetlen élmény) után megtanultam hallgatni a testemre és nem külső, hanem belső motivációból cselekedni. A ma estére pedig ennyi játék nekem bőven elég volt, pont úgy hagytam abba, hogy fáradtan, de elégedetten és boldogan tértem haza.