Kira's slutty adventure (magyar BDSM blog)

 Több, mint 2 éve, hogy utoljára jártam a Pride-on. Eddig összesen kétszer voltam és nagyon élveztem. Felemelő érzés egy csomó emberrel együtt sétálni végig a városon, akik mind ugyanazt akarják, mint én: szabadságot. Egy pillanat nagyon megragadt bennem életem első vonulásáról. A Vörösmarty utcán ment éppen a menet, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy egy néni figyel minket az erkélyéről. Integettünk neki, ahogy mindenkinek, aki fentről figyel minket. A néni ennek megörülve mosolyogva intett vissza és puszikat dobott. A menet megállt, egyre többet integettek és fütyültek neki, ő pedig egyre szélesebben mosolygott le ránk. Nagyon megható pillanat volt, tudva azt, hogy a legtöbbünk nagymamája sosem fogadna el minket. És akkor itt volt egyszer csak egy random néni egy erkélyen mosolyogva ránk, egy pillanatra pótolva mindazt, ami hiányzik nekünk. 2-kor volt a gyülekező, reggel azonban hatalmas dörgésre és felhőszakadásra ébredtem. Rögtön el is kezdtem tervezni, mi fér bele a kis táskámb

  A húszas éveim elején jártam, még egyetem alatt és ekkoriban jött szembe velem az Erasmus+ lehetősége. Na nem az, amivel hónapokra ki lehet menni, nálunk ilyenről álmodni sem mertünk, hiszen nem azért fizeti az állam a tanulmányunkat, hogy utána hazaárulók legyünk. Így hát maradtak az egy hetes workshopok Európa szerte. Sok helyen jártam és sokféle dolgot tanultam ezeken a workshopokon, de a fő fókusz leginkább a kapcsolatteremtésen volt. Fiatalok mindenféle országból összegyűltek, hogy barátkozzanak. Az utolsó ország, ahova eljutottam ezzel, Csehország volt. Azóta is kedves nosztalgiával gondolok vissza arra az egy hétre. Ezeken a workshopokon szinte mindent fizetnek nekünk: utazást, szállást, étkezést. Nekünk csak költőpénzt kell vinni, viszont emiatt ezek sosem nagy városokban vannak, hanem valami kisebben. Csehországban egy kollégiumban szálltunk meg egy kisvárosban, ami egészen szép és tiszta volt. A nap közbeni tevékenységekhez nem is kellett messzire mennünk, mindent az épület