Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2025

Egy nem szokványos túra az erdőben

Kép
Damon volt lakásánál találkoztunk, szép, meleg nyári nap volt. Előzetes instrukcióként azt kaptam, hogy csak egy kis lenge ruha legyen rajtam és hozzam magammal a nyakörvem is. Valamint bugyi ne legyen a ruha alatt. Izgatottan ültem be mellé a kocsiba és várakozón néztem rá. - Majd megtudod, hova megyünk és mit csinálunk, amikor én jónak látom - jött a válasz a hangtalanul feltett kérdésemre. Hát, jó. A subspace-ben egyetlen működő agysejtem is kikapcsolt és csak néztem az utat, miközben próbáltam lecsillapítani a szívverésem. Volt egy sejtésem, hogy mi fog történni, és be is igazolódott, amikor egy pláza mögötti kihalt erdős területre érkeztünk.  Damon leállította az autót és kiszállt, én pedig követtem. - Sétáljunk egy kicsit - kacsintott rám és bevezetett az erdőbe. A fák között hűvösebb volt, de az én bőröm égett - egyre jobban izgultam. Fejben csak addig jutottam el, hogy az erdőben történni fog valami, de hogy pontosan mit is tervezett a domom, arról halvány fogalmam se volt....

Girlpower - életem első domina bulija

Kép
  Forrás: google Aki ismer, vagy aki már régóta követi a blogomat, az tudja, hogy alapvetően elég szub beállítottságú vagyok. Most mégis épp életem első domina bulijára tartottam a MOF-ba, ahol eltökélt szándékomban állt belekóstolni ebbe a világba. Ohival közösen találtuk ki, hogy nézzünk le együtt, hátha tanulunk valamit. Voltak már próbálkozásaim korábban fiúkkal és lányokkal is, ki lehet ezt hozni belőlem, de ami a legjobban triggereli ezt az oldalam, az az odaadás és ha látom a másik szemében a vágyat, hogy alárendelje magát nekem. Ha látom, hogy őszintén élvezi a másik, hogy jól esik neki átadni a kontrollt. A tesztelgetés, brateskedés, és leginkább a kinevetés teljes mértékben elbizonytalanít. Nem szeretnék az az ember lenni, akin mások cringelnek és csak kínosan nevetnek, ha szóba kerül, hogy esetleg én is próbálok dominálni. Damonnel ilyen téren nehezebb, hiszen ő alapvetően domináns és nagyon esetleges, hogy mikor élvezi a service top (lásd  Rövidítések, magyarázatok...